Bálványos Huba által összeállított előadások, gondos sorrendbe rendezett képekkel, eredeti PowerPoint és webre modernizált változatokban. Előbbiek a bal-jobb párosításokat és a felnagyított képek vetítés-élményét adják. Utóbbiakkal könnyen bepillantást nyerhet az előadásokba.
Goyán kívül senki nem ábrázolta ilyen mélyen humánus lélekkel a háborút. Három fő csoportja van műveinek a műfajok szempontjából: tájképek, csavargóképek és katonaábrázolások. Az első világháború harctereiről rajzokban, festményekben készítette el naplóját. A 60 évén túli festő százával készítette háborús jegyzeteit, amelyekből képek lettek. A halottak álomba merültnek látszanak, az erdőszélt mint vadvirágok lepik el a katonasírok fehér keresztjei.
A nagybányai festőiskola a modern magyar festőművészetet elindító mozgalom, ami 1896-tól kezdve a nagybányai művésztelepen bontakozott ki, és csak a második világháború vetett véget működésének. A művésztelep 1902-től szabad iskolává alakult, ahol az új magyar festőgeneráció majd minden jelentős alakja megfordult. Az iskola fő érdeme, hogy a naturalizmus és a plein air irányzat eredményeit meghonosította. A korai időszakban a nagybányai stílus legmeghatározóbb egyénisége Ferenczy Károly volt.
Ferenczy Károly (született Freund) (Bécs, 1862. február 8. – Budapest, 1917. március 18.) magyar festő, a nagybányai művésztelep első nemzedékének kiemelkedő képviselője.
A Guernica bemutatja a háború borzalmait, valamint azt, hogy az áldozatok többnyire részben, vagy egészben ártatlan civilek. E mű általánosságban véve a háborúellenesség szimbólumává vált, mivel örök érvényűen örökíti meg a háború borzalmait, valamint a béke iránti vágy egyfajta megtestesülése. A festményt világszerte bemutatták rengeteg múzeumban, aminek köszönhetően széles körökben ismertté vált. E körút során kapott nemzetközi visszhangot a spanyol polgárháború.
Munkácsy Mihály magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere. Békéscsabai asztalosinasként kezdett dolgozni, de festőművész vált belőle, aki hatalmas vásznaival az egész világot meghódította. Művészi tudásán és tehetségén kívül, az európai és a magyar társadalom életének falusi és városi közösségeinek kiváló ismerőjeként érzékeny „szociográfus” is volt egyben, hiszen életképfestészete mind szociológiai, mind pedig eseménytörténeti vonatkozásában pontos jellemzést ad kortársairól. Tanulmányozta és nagy műgonddal festette korának jellegzetes karaktereit. Európai és magyar polgárként vált neves festőművésszé, Krisztus-trilógiája és számtalan méltán világhírűvé vált képe missziót teljesített, amellyel keresztény magyarként az egész művelt világ előtt megbecsülést szerzett. Ahhoz, hogy hatalmas életművét létrehozza, tehetségre, szorgalomra, megfeszített szellemi és fizikai munkára volt szükség.