Ferenczy Károly (1862-1917)
Ferenczy Károly (született Freund) (Bécs, 1862. február 8. – Budapest, 1917. március 18.) magyar festő, a nagybányai művésztelep első nemzedékének kiemelkedő képviselője.
Wikipédia: Ferenczy Károly (festő)
A XX. század jelentős magyar képzőművészei I. előadás-összeállítás első előadása. A Budapesti Művelődési Központ MŰVÉSZET KÖZELRŐL előadássorozatának része.
Letöltés (PowerPoint PPT)
Ráadás, Huba gyűjteményéből
Amik nem kerültek be az előadásba, vagy a képek másik verziói.
Resch Tamás: Illusztráció, vagy analógia? Kétkedés és kérdések Ferenczy Károly Hegyi beszéd című művét vizsgálva (ART-Mozi beszámoló, dolgozat)
Nagy érdeklődéssel és értéssel tudtam követni.
2008. június 8., Huba, a kiemelt dolgozatok mappájából
Sajnos nem találtam erről a festményről szebb reprodukciót, de talán ez is megteszi majd. Ugyanis erről a képről: Ferenczy Károly Hegyi beszédéről és a hozzá kapcsolódó emlékeimről, gondolataimról szeretnék írni.
Azért erre a képre esett a választásom, mert a nagybányai művésztáborról készült film igencsak meglepett: Amikor én a szálkai festőtáborban voltam, csupa jó dolog történt velem és mindig szívesen gondolok azokra a napokra… Ehhez képest a film másból sem áll, mint hogy ki kire haragudott és miért, s talán ezért a festmények nem kapnak olyan nagy hangsúlyt benne. Másrészről ezt a képet már volt szerencsém élőben is megcsodálni, s talán a mai napig nem tudtam hova tenni magamban: Nagyon nagy, nagyon sok furcsa figura van rajta és messze áll az én hegyi beszéd képzetemtől:
Amikor én a hegyi beszédre gondolok, szinte látom magam előtt a nagyjából harminc éves, sötétbőrű, fekete göndör hajú férfit, amint a homokos köves talajon ül, folyik róla a verejték a nagy meleg miatt, és hozzá hasonló hallgatói tátott szájjal figyelik.
Ehhez képest itt egy festmény szép fehér bőrű figurákkal, zöldellő fűvel, fákkal, kalapokkal…
Zavarba ejtő ez a helyzet: Most ez a hegyi beszéd az ami, vagy nem? Mert például a „Józsefet eladják testvérei” képi világa számomra közelebb áll a Bibliához.
Azt biztosan tudom, hogy mindkét esetben van egy tanító, aki valami magasabb rendű tanítást hirdet a népnek. A képen két alak van szemmel láthatóan kiemelve, sötétebb a ruhájuk, segíti őket a méretük, és semmi se takarja őket.
A barna ruhás figura nem taníthat, mert ő figyel, marad a kék ruhás figura, akire a tekintetek irányulnak és aki láthatóan szeretne valami igazán fontosat mondani: Valahova a végtelenbe tekint az arca, mint aki erősen koncentrál a gondolataira. Kezei kinyitva, tenyérrel felfele néznek, szinte láthatóan átnyújtja a tanítást és vele önmagát.
De ki lehet akkor a barna ruhás figura? Vajon maga a festő? Vagy a jó tanítvány, akit példának szán elénk? Nem tudom. És ahogy nézegetem a hallgatókat egyre érdekesebb figurák tűnnek fel előttem: Akad polgári származású asszony fekete ruhában a bal oldalon, vannak csodálkozó parasztok középen, ők azok a tömeg, akik szeretnék ezt a tanítást, akik mindenhova követnék ezt a tanítót, de láthatóak kevésbé idillikus elemek is, például a kép közepén könyöklő durcás figura. Róla nem esik szó a Bibliában. Ő lehet a festő fantáziájának szüleménye, mert az élet kevésszer mutat töretlen lelkesedést mutató tömeget, ezt tudhatja Ferenczy is, de itt már úgy érzem nem csak annyiról van szó, hogy átültette a bibliai képet az akkori kor vizuális elemeire a festő, inkább valami más van a háttérben…
Tovább erősödik a gyanúm a tanító mögött ülő páncélos lovag láttán, ő biztosan nem abból a korból való: Lehet, hogy vele akarja a festő kitágítni a kép idejét? Ugyanis Jézus az egész világ számára hirdeti az evangéliumát minden időben. Ha megjelenik minden korból egy-egy szereplő, akkor már érzékelhetővé vált, fizikalizálódott ez a dolog: Van szereplő a középkorból (a lovag) az utána jövő polgárosodásból, majd a saját korából a barna ruhás figurával… de akkor miért pont az ókor maradna ki?
Szerintem, ha pusztán a bibliai szöveget és a képet vetem össze, itt zsákutcába jutok. Ezért valószínűbbnek tartom, hogy valójában a hegyi beszéd itt inkább csak ürügy: ott Jézus tanítja a népet, itt valaki, aki úgy viselkedik, mint ő, de nem ő az, hanem valaki más. Viszont a hallgatóság változatlan: mindenkihez szól. És itt a képen érzésem szerint kevésbé a különböző korokról, inkább a fogadtatásról beszélnek a figurák ruhái, cselekedeteik:
Vannak, akik figyelmesen hallgatnak, ők valószínű egyetértenek a tanítójukkal, de lehet, később elfelejtik. Van egy kislány, aki meztelenül áll a háttérben, az én olvasatomban ő az, aki teljesen töretlenül tudja befogadni az új igazságot, mivel gyerek nem kételkedik, meztelenül nem lehet védekezni se ellene, talán nem is akar… Mellette ott a férfi, aki könyököl és rosszallóan néz. Ő fel is van öltözve, nem is fiatal már annyira, és látatóan ellenkezik, szinte csóválja a fejét. Harmadik fokozat lehetne akár a páncélos figura: az arcával figyel, de a vastag acéllemezeken nem hiszem, hogy át tudna jutni bármi is. Velük szemben pedig ott van a rózsaszín ruhás álló kislány figurája a kép jobb oldalán, aki kinéz a képből. Meg merném kockáztatni, hogy ő az, akit csak hozott az anyja, mert túl kicsi, hogy egyedül otthon maradjon, de fogalma sincs arról, ami itt folyik.
Természetesen azt is el tudom képzelni, hogy ezek a figurák azért vannak a képen, hogy megértsük: ez a valaki itt a kék ruhájával mindenkinek beszél…
Miről beszélhet ez a tanító? Természetesen mondhatná a hegyi beszéd nyolc boldogságát is, de szerintem ő inkább valami másról beszél, valamiről, ami szintén nagy érték, valami nagy bölcsesség.
A fotókat elnézve az a gyanúm támadt, hogy lehet, Ferenczy saját magát festette meg a tanító figurájába, ami nem is állna tőle távol, mert hát ő is oktatta a fiatal festőnövendékeket Nagybányán. Így egyértelmű, hogy miről beszél: A művészetről, ami képes életeket megváltoztatni, képes szépet teremteni akár oda is, ahol mások talán nem találnak egyáltalán boldogságot. Beszélhet arról, amit művel: ő fest, a festményei által beszél a körülötte lévőknek, a körülötte lévők meg fintorognak, „páncélba bújnak” vagy éppenséggel tátott szájjal isszák a művészetét. Ily módon mintegy megfesti saját művészetét és a mások hozzá való viszonyát. Innen már csak egy lépés a gondolat, hogy ő általánosságban a festőről és a közönségről beszél, erről a furcsa, néha kellemetlen kapcsolatról. (például, ha Ferenczy Károly most látná, hogy értetlenkedek a képe fölött, nem biztos, hogy túl boldog lenne, személy szerint én is jobban örülnék, ha képeimet „meztelen kislány” módjára szemlélnék az emberek.)
Számomra igen meglepőek voltak a kép méretei, a nagy képek előtt állva mindig megvan az az érzésem, hogy ez valahogy közelebb van a hétköznapokhoz: Ha mondjuk festek egy portrét, akkor az majdnem életnagyságú, de mivel csak egy fej, sose fogom azt hinni, hogy túl sok köze van a valósághoz. Ha festek egy egész alakot, akkor az mondjuk hatoda lesz az eredetinek, akármilyen élethű, tudom, hogy ilyen kicsi emberek nincsenek. Ha látok egy hatalmas szobrot, megint csak tudom, hogy ilyen nagy nem él, (természetesen a kisebbség érzetem rendesen meglesz mellette, de az ebből a szempontból nem lényeges) Viszont van egy méret, aminél szinte részévé válok a képnek, mert akár én is elférnék rajta.
Ilyen módon ez a furcsa tanító már hozzám is beszél, igaz háttal ül nekem, de attól még a művészete beszél nekem a művészetéről, bevon engem is a jelenetébe, többé már nem lehet tőlem független.
Azt magam is látom, hogy a művész hogyan feszíti a kép húrjait a felső nehéz sötét folttal, az egy pontba néző tekintetekkel, a pulzáló ritmusban fel-felbukkanó fehér arcokkal, figurákkal, hogy hogyan ültet mindenkit az előtérhez közel. Így a fontosabb részek szinte összezsúfolódnak, s hogy valamelyest lecsillapítsa a látványt, kiemeli a barna ruhás figurát a bal szélen, s középen az épületet, így egy egyenlőszárú háromszöget hozva létre, ami a piramisok óta a stabilitás szimbóluma, így egy nagyon érdekes mozgalmas kompozíciót alkotva… de mindezek leolvasása után se tudnám egészen pontosan megmondani miről is szól a kép.
Végül örülök, hogy összebarátkoztam ezzel a művel, mert tulajdonképpen a pedagógus pálya sem más, mint egy hosszú hegyi beszéd, amin jó, ha tudom, miről szeretnék mesélni, és nem szabad elfelejteni, hogy mindig vannak fejcsóválók és páncélosok…. Azt sajnálom csak, hogy „túl sok” képet lehet manapság látni, legtöbbször már el se gondolkodok, mit is akarnak mondani a képek, talán ezért se szerettem ezt a festményt, amikor még csak a galériában láttam.
A dolgozat letöltése (PDF)
Ferenczy Károly: Hegyi beszéd és Pór Bertalan: Hegyi beszéd című képének összehasonlítása (Esztétika dolgozat)
2008. november 28., Huba kiemelt dolgozatok mappájából, írta: Gy. D., az ELTE-TÓFK hallgatója.
A dolgozat letöltése (PDF)
Előadások felhasználási feltételei
Művészettörténet oktatási célra, előadás tartásához, rajzórához forrásmegjelöléssel vetíthető (szerző: Bálványos Huba, balvanyoshuba.hu). Értékesíteni tilos, kizárólag non-profit, edukációs jelleggel használható fel! Az előadásokról bővebben. – Vissza az előadások áttekintéséhez.