A Nagybányai Művésztelep

A nagybányai festőiskola a modern magyar festőművészetet elindító mozgalom, ami 1896-tól kezdve a nagybányai művésztelepen bontakozott ki, és csak a második világháború vetett véget működésének. A művésztelep 1902-től szabad iskolává alakult, ahol az új magyar festőgeneráció majd minden jelentős alakja megfordult. Az iskola fő érdeme, hogy a naturalizmus és a plein air irányzat eredményeit meghonosította. A korai időszakban a nagybányai stílus legmeghatározóbb egyénisége Ferenczy Károly volt.

Wikipédia: Nagybányai művésztelep

A XX. század jelentős magyar képzőművészei I. előadás-összeállítás második előadása. A Budapesti Művelődési Központ MŰVÉSZET KÖZELRŐL előadássorozatának része.

Letöltés (PowerPoint PPT)

Ráadás, Huba gyűjteményéből

Amik nem kerültek be az előadásba, vagy a képek másik verziói.

Jéney Ildikó: Alakok a tájban – Lapok a Nagybányai Festőiskola történetéből (ART-Mozi beszámoló, dolgozat)

A legszívhezszólóbbak közé tartozó…

2009. január 2., Huba, Lakatos Ivánnal is gondolta megosztani.

Az eddigi egy évemben sajnálatos módon lekéstem jó pár szabadon választható tantárgyat, amit számításba vettem, így elhatároztam, hogy mindent bepótolok ebben a félévben, amit az eddigiekben akartam. Így is került sor a Művészek, ART-mozi kurzusra is. A félév során rendkívüli művészekkel, eljárásaikkal ismerkedhettünk meg. Igazán magával ragadó volt nézni a festő kezét, ahogy kirajzolódnak a vonalak, látni a gondolatmenetét, a megszületett képet, a műalkotást.

Az első évem magyaros műveltségterülettel kezdődött, ahogy teltek a hetek, az éltetett a legjobban, hogy a héten lesz alkotási gyakorlatom, szebb is lett a napom. Olyanok közé tartoztam, akiknek szinte általános 4. óta volt utoljára rajz órának színvonalát megközelítő órája. Én ezt nagyon bántam, nem volt, aki megtanított volna bánni rajz-, festőeszközökkel való használatra. Majd átkerültem a vizuális csoportba és olyan óráim lettek, amiknek kapcsán eljutottam a Magyar Nemzeti Galériába, és a Szépművészeti Múzeumba is. Megtanítottak dolgokat látni. Sok mindent kimaradt volna ebből a (szerencsésen) 4év alatt elvégezendő iskolából.

A november 27-i órát választottam, a Nagybányai Művésztelep I-II. előadásról.

Ahogy ezt olvastam a papíron, máris fogtam a földrajzi atlaszt, felcsaptam a tartalomjegyzéket, és már kerestem is, hol találhatom meg Nagybányát. Délvidék, a mai Románia területén található. Sok rosszat élt át országunk, és én személy szerint úgy érzem, hogy vannak olyan dolgok, amiken nem lehet, nem szabad túllépni. Minthogy azon sem, ahogy szétszabdalták országunk. De mivel ez nem kimondottan egy történelmi témájú dolgozat, máris visszatérnék dolgozatom fő témájához, csak fontosnak tartottam megemlíteni, hogy bizonyos mértékben nemzeti érzelmeim hatására választottam ezt a témát.

1886-ban megnyitotta Hollósy Simon Münchenben szabadiskoláját.

1902 tavaszán, Ferenczy Károly, Thorma János, Réti István és Iványi Grünwald Béla létrehozta a Nagybányai Szabad Festőiskolát. Tanulóik megválaszthatták, hogy kikkel akarnak tanulni, a tanárok ingyen oktattak, tandíj nem volt, a növendékeknek mindössze modellpénzt kellett fizetniük.

1937. július 28. Nagybányán, megalakult a Nagybányai Festők Társasága, melynek alapítói a következők voltak: Hollósi Simon – müncheni mester volt. Ismert volt, Münchenben hatalmas rajongótábora volt, a legidősebb az alapítók közül, Budapesten alig tudtak létezéséről. A nagybányai meghívás volt az első nyilvános elismerés, amit hazulról kapott-, Iványi Grünwald Béla – Mintarajz iskolába járt, ez volt a Képzőművészeti Főiskola elődje. Párizsban is tanult, később Hollósi müncheni iskolájában tanított. Nagybányai tartózkodása igen rövid, mégis kiemelkedő alakja volt a társaság történetében-, Ferenczy Károly – jogi és közgazdász végzettséget szerzett, rajzolt és festett élete során. Sokat utazik Itáliában, Franciaországban– Thorma János – Hollósi tanítványa volt Münchenben. Történelem iránti érdeklődés mutatkozik meg képein.– és Réti István– Nagybányai születésű, Hollósi müncheni tanítványa volt, főszervezője a Nagybányai Művésztelepnek, akit „előkelő államhivatalnok”-ként emlegettek.

Ahogy néztem a filmet, és muszáj megemlítenem az aláfestő zenét, egész végig ez motoszkált a fejemben, hogy muszáj leírnom, mennyire megadta a hangulatát a filmnek, a narráció, és a levelek felolvasának hangjai. Igazi művészfilm.

Öt fontos név, akikhez megannyi művész kapcsolódott, akikkel munkáik során megismerkedtek, mindannyiukban volt valami közös, az előadásmódjuk: az alak összefüggése környezetével. A több alakos képen a szereplők egy egészt alkotnak, figyelve a megvilágításra, a fényekre. Arra törekedtek, hogy a valóságot híven visszaadják, tanulóik már szinte a természet fanatikusai legyenek. Nem életpályájukra élezve szeretnék írni, mert számomra szomorú volt. Annak éreztem, mert az elején amilyen lelkes társulatot ismertem meg, a végén épp olyan kedvetlenek lettek, megtörték őket az évek, egymástól is eltávolodtak.

Olyan képeket alkottak, amikre igazán büszkék lehetünk, mi még sem adtuk meg nekik a kellő tiszteletet. Sokukat elfelejtették, és ez mennyi művésszel előfordul.

A nagybányai stílus egyik legismertebb személyisége Ferenczy Károly volt. Ferenczy képei közül A hegyi beszéd (1896), Három királyok (1898), Józsefet eladják testvérei (1900), Október (1903) című képei voltak azok, amik igazán megmaradtak bennem a filmben, mert ezeket láttam a Magyar Nemzeti Galériában műelemzés, esztétikai alapismeretek óra keretében, így igencsak jóérzéssel töltött el ismerős képeket látni.

Nagybányán volt érezhető először Czobel Béla –a nagybányai második nemzedék egyike- Párizsból hozott festményei által Van Gogh művészetén alapuló megújult stílusjegyek.

Egy újabb ismeretlen szóval bővült szótáram, a „neósok”-éval. 1906-ban indult Nagybányán a neós-mozgalom, ami lényegében franciás stílusjegyek összessége.

Ahogy írtam dolgozatom elején, engem nagyon elszomorított pályafutásuk vége, de én úgy gondolom, ez nem csak az ő hozzáállásuk kérdése volt, hanem miénk, a közönségé. Nem ők fordultak el tőlünk, mi, az akkori társadalom volt az, akik nem tartottak többet igényt művészetükre. A művészetet sohasem lehet szem elől téveszteni, az ember élete unalmas lenne nélküle. A festőknek, íróknak, költőknek, igenis jár a figyelem és az elismerés, ne csak az agyunk térfogata nőjön, lelki műveltségünk is gyarapodjon.

Hivatkozások

• A nagybányai művésztelep története
• Wikipédia

A dolgozat letöltése (PDF)

Manner Bettina: A nagybányai művésztelep (ART-Mozi beszámoló, dolgozat)

Derekas munka volt, de megérte.

2007. december, Huba

Nagybánya (Baia Mare), a művésztelep és a festőiskola történetének, jelentőségének és kisugárzásnak (alaposabb) feldolgozásával mind ez ideig adós a művészet-történetírás. Nem újkeletű ez a megállapítás, a hiánynak történelmi, politikai, művészetszemléleti okai vannak.

Tudni való, hogy a hazai művészettörténet-írásban, elsősorban Fülep Lajos és Kállai Ernő művészetszemlélete nyomán, az utóbbi nagyjából harminc évben kialakult, „evolucionista” szemlélet Nagybánya, a telep és az iskola szerepét, jelentőségét az ún. nagybányai első nemzedék nagyjainak (ti. Ferenczy, Réti, Thorma, Iványi Grünwald) elismerése mellett korlátozottan vette figyelembe. A második nemzedék jelesebb tagjait csak annyiban, amennyiben azok, illetve azok közül egyesek az idő szerinti munkássága ezzel az evolucionista, vagy ha úgy tetszik, revolucionista ( a kettő között ugyanis a határok gyakran összemosódnak) szemlélttel összeegyeztethetőnek bizonyult. Ez a szemlélet különben a korábbi évtizedek során meggyökerezett hagyományos Nagybányakép egyenes következményeként alakult ki. Emlékezetünkbe idézhetjük Genthon István 1935-ben tett megállapítását: „Nem iskolája miatt jelentékeny (Nagybánya), hanem az alig fél tucat festő miatt, ki szorosan együttműködve, egymás eredményein okulva, sajátos stílust alakított ki, amely stílus az addigi magános rögtönzések és fellángolások után a magyar festészet fejődését önálló, széle mederben indította meg.”

A tényleges helyzet pontosítása érdekében szükséges megjegyezni, hogy ennek az 1907-ben fővárosi nyilvánossága elé lépő második nemzedéknek nemcsak a szakirodalomban ismételten említett Czóbel, Perlrott Csaba, Bornemisza Géza voltak tagjai, hanem – a művésztelep életével, magával Nagybányával ugyanúgy, ha nem még inkább összefonódva – Boromisza Tibor, Galimberti Sándor, Czigány Dezső, Tihanyi és Ziffer is. Nem hagyható említés nélkül az sem, hogy 1911 nyarán Nagybányán dolgozott Nemes Lampérth József is, akinek festészete a következő években a Ferenczy Károly nevével fémjelzett „tiszta festőiség” elvének az övénél következetesebb megoldása. Galimberti és Dénes Valéria (Franciahon mellett) rendszeresen dolgozott Nagybányán, 1914-es Nemzeti szalonbeli kiállításukra szánt munkáikat ugyancsak Nagybányán, ún. fióka kiállításon mutatták be, nyilván odatartozásukat is hangsúlyozandó. A két világháború közt is Nagybányán dolgozó, tanító Ziffert, a fiatalok legmarkánsabb alakját Thorma János még a húszas években is – pedagógiai érdemeinek elismerése mellett – „istentelen neós”-nak titulálta. A KUT törzstagságáról való 1937-es lemondását az váltotta ki, hogy az egyesület kiállítására beküldött képét a zsűri – a fauve-os fiatalságát időközben magtagadó Márffy javaslatára – visszautasította. A nagybányaira rímelő szentendrei művésztelep megalakításának gondolta elsőként Boromisza Tiborban merült fel (ez időben évekig Szentendrén élt), 1927 és 1930 között festett hortobágyi juhász- és csikósportréi kiáltóan magukon viselik a „neós” jellegzetességeket, kiáltóbban, mint nem egy volt nagybányai nemzedéktára „posztnagybányaivá” szelídült alkotásai.

Tudott dolog, hogy a (szakmai) köztudatban élő Nagybánya-kép kialakítása, mind a művésztelep, mind a festőiskola vonatkozásában, elsősorban Réti István nevéhez fűződik. Ebbeli érdemei aligha vitathatók, a nagybányai első nemzedék nagyjainak elismertetésében, méltatásában, Lyka Károllyal karöltve, oroszlánrésze volt. Kettejük közös munkája, a festőiskola gyakorlatán alapuló 1920-as főiskolai reform a főiskolai művész- és rajztanárképzés egységének hosszú időre szóló, 1938-ban Párizsban Grand Prix-vel jutalmazott vezérfonalául szolgált. 1945-ben megjelent Nagybányai művésztelep című munkája – számos megállapításának vitathatósága és a kézirat szövegének megcsonkítása ellenére – ma is alapvető forrásmunkának tekinthető. Globális jellemzéseként a szakirodalom visszatérő megállapítása, hogy a pályatárs szerző gondosan körülbástyázott, utóbb művészetfilozófiailag is aládúcolt Nagybánya-szemléletének kialakításába Ferenczy Károly – kétségkívül – magasrendű festészetét tekintette mércének és példának, mondhatni kezdettől fogva. Szemlélete azonban nemcsak etikai, hanem művészetpolitikai meggondolásokkal is párosult, s ez vezetett előbb a Hollósyval való szakításhoz 1901-ban, majd folyamatosan az újabb irányba tapogatózó fiatalok próbálkozásainak, legvégén a Bornemissza által szervezett 1911-es megmozdulásnak letörésére. Amikor pedig, évekkel a Trianon, Nagybányának Romániához csatolás után, 1925-ben és 1926-ban Lyka és Réti az előbbi szerkesztésében megindított tekintélyes és magas színvonalú lapban, a Magyar Művészetben Nagybánya általuk képviselt szellemiségének felélesztéséhez és elismeréséhez kezdenek, már mindketten elismert főiskolai tanárok – és a főrendiház tagjai.

Csakhogy Nagybányán 1920-szal nem szűnt meg az élet, a kolónia és a festőiskola folyamatosan működött tovább. Utóbbi már 1919 május közepén nyílt meg újra, 1920 áprilisában a nagybányai festők Nagyváradon (a Hegedűs Hírlapirodában) rendeztek nagyobb kiállítást, amelyen az alábbi művészek munkái szerepeltek: Ferenczy Károly, Börtsök Samu, Boromisza Tibor, Boldizsár István, Duma Sándor, Égly Sári, Ferenczy Valér, Husovszky János, Mikola András, Réthy Károly, Rátz Péter, Ziffer Sándor és Ziffer Sándorné. A telep és az iskola vezetésében a nagybányai illetőségű művészek továbbra is vezető szerepet játszottak, a kolóniát és a várost hosszú éveken át, voltaképpen korszakunk végéig, 1944-ig felkeresték magyarországi fiatalok, művésznövendékek és érett művészek, s jelentős azoknak a magyar ajkú művészeknek a száma is, akik nagybányai lakosokként vagy Erdélyben meggyökerezettekként kapcsolódtak be hosszabb-rövidebb ideig a helyi művészet életébe. Nagybánya átmeneti, 1940 és 1944 közötti, Magyarországhoz tartozása a helyi művészeti életben gyökeres fordulatot nem hozott, mindössze – s ez akkor jelentősnek tűnhetett – a fővárossal, Budapesttel való kapcsolatok felvételének nagyobb lehetőségét, annak művészeti életébe való bekapcsolódást jelentette.

A kolónia s különösen a festőiskola szellemében, módszereiben lényegében híven őrizte a korábbi hagyományokat, a korrektúrát éveken át Thorma, illetve eleinte – nyári hónapokról lévén szó – Réti vezette. Thorma 1926-ban a tanári teendők ellátására az övénél progresszívabb szemléletű Ziffert, valamint Ferenczy Valért és Krizsán János kérte fel, ő maga beéri az iskola vezetésével. A következő évben Ziffer lemond tanári posztjáról ( a baloldali pártállásuk miatt kizárt növendékekkel műtermében külön foglalkozott tovább), lemond Ferenczy Valér is. Thorma erre megszűntnek nyilvánítja az iskolát, s lemond a még 1913-ban alakult Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztégéről is. Az iskola Szépművészeti Iskola néven újjáalakul Mikola és Krizsán János vezetésével, tanít egy ideig Börtsök Samu is, Mikola az NFT elnöki tisztét is elvállalja, Ziffer azonban a szervezettel semminemű közösséget nem vállal. 1935-ben a városi tanács a műtermeket a Szépművészeti iskolától elveszi (maga a telek ugyanis városi tulajdon volt), „az iskolát – írja Borghida István – már adminisztratív átszervezéssel sem lehetett újjáéleszteni”.

1936 júniusba, a munka folyamatosságának szervezeti biztosítására s esetleges anyagi támogatásra, rövid életű művészeti egyesület alakult Erdélyi és Bánáti Festők Szindikátusa néven. Aurel Popp (Papp Aurél) elnökletével, s az intézőbizottság alábbi tagjaival: Thorma, Ziffer, Krizsán, Pataky Sándor, Gallasz Nándor, Barát Mór és Tóth Gyula. Ezt a kérészéletű szervezetet a Nagybányai (Baia Marei) Művészek Egyesületének megalakulása követi 1937 júniusában. Tisztikarában helyet foglalt Thorma János (örökös díszelnök), Gheorghe Manu (Manu György, elnök), Ziffer és Husovszky János (alelnök). Még ez év nyarán 1937. augusztus elején Mikola András mint az NFT elnöke (minthogy Krizsán nem vállalta el az elnöki tisztet) kimondja a nagymúltú társaság felosztását.

Nem működik kielégítően a Nagybányai (Képző)művészek Egyesülete sem (a tagok Popp Aurél elnökségéhez ragaszkodnak, hasztalan), rendezetlen a festőiskola ügye, működtetése, hovatartozás is. Mindazonáltal az új egyesület magalakulását követően kollektív kiállítást rendez az István szállóban, 1938 októberében néhány fiatal nagybányai művész, majd munkáikat bemutatja a budapesti Nemzeti Szalon. A következő év elején, 1939. januárban ugyancsak a Nemzeti Szalon erdélyi magyar művészek, köztük fiatal nagybányaiak alkotásaiból rendez kiállítást. Ez év márciusában pedig a Nagybányai Képzőművészek Egyesülete bemutatkozik a rimán fővárosban, Bukarestben is. Az időközben elhunyt Thorma Jánosnak nagyszabású emlékkiállítással adózott a személyét és művészetét mindenkoron megbecsülő város. Az uralomvártás előtt, 1939 júniusában, Slevenszky Lajosnak és Krizsán Jánosnak sikerül még egyszer valamennyi nagybányai művészt (Ziffer kivételével) egy kollektív kiállításon való részvételre rávenni.

Volt művészi-művészeti élet Nagybányán 1940 és 1944 között is, nem is jelentéktelen, még ha hajdanvolt hírnevének felélesztésére ekkor már természetszerűen nemigen lehetett gondolni. Tény azonban, hogy Réti ezekben az években  állítja össze, önti végleges formába majd tíz éves késéssel megjelent kötetét, Nagy Zoltán „az erdélyi magyar művészet kisebbségi életéről” cikkezik, 1941-ben Nagybányán elhangzott szavait: „A nagybányai szellem mélyen áthatotta a magyar festészetet. Hozzáfért mindenkihez, aki komoly törekvéssel dolgozott. ”A megállapítás nemcsak nagybányai, illetve erdélyi művészekre terjeszthető ki, hanem olyan magyarokra, magyarországiakra is, akik – ha művészi útjuk (messze) el is kanyarodott a hagyományőrző Nagybányától – a két világháború közt egyszer-egyszer megfordultak a városban vagy a művésztelepen (Aba-Novák, Patkó Károly, Czimra Gyula (1926), Máttis-Teutsch (1928-1931), Szobotka Imre (1929), Kmetty János (1931), Perlrott Csaba (1931-1933) s nyílván mások is).

A bécsi döntés után néhány hónappal, 1941. januárjában „a nagybányai festőművészek téli képkiállítása” került megrendezésre, változatlanul a festőiskola termében. Még ez év nyarán – tekinthetjük ezt a hatalomváltás (jelképes) művészetszervezeti velejárójának – újra megalakult a Nagybányai Festők társasága Mikola András elnöklésével. A következő év jelentős művészeti eseményének a Kolozsvári Művészeti Hetek képzőművészeti kiállítása, amelyen nagybányai művészek munkái is szerepeltek, valamint a Nagybányai Szent István Hát alkalmával – magyarországi fiatalok bevonásával rendezett festménykiállítás, amelyről a korabeli sajtó úgy emlékezett meg, hogy 1912, az emlékezetes jubiláris kiállítás óta ilyen arányú és színvonalú bemutató nem volt a ’Zazar parti Barbizonban’. A sajtó az alábbi művészek részvételét jelzi, a kiemeltekről – néhány mondat erejéig – bővebben szól: Hollósy Ferenczy Károly, Réti, Thorma, Krizsán, Iványi Grünwald, Maticska Jenő, Mikola, Kiss Margit (Szent István-díjat nyert), Iván Szilárd, Vida Géza (szobrászként), Pirk János, Jordán József, péntek Irén, Karácson János, Lerberer Anna.
Ez év és a következő év nyarán 50-50 fővárosi főiskola növendék végezte itt szokásos nyári gyakorlatát. (A húszas években és a harmincas évek elején – Réti kötetében olvashatóan – a magyarok mellett számos román festőnövendék is megfordult a festőiskolában.)

1943 áprilisában, „Mátyás király fél évezredes évfordulóján”, az újonnan épült kolozsvári Műcsarnok megnyitó kiállítására is részvételi megívást kaptak fiatal(abb) nagybányai művészek, név szerint az alábbiak: Agrikola Lídia, E. Gáll ferenc, Gyimesy (Kováts) Gábor, Iván Szilárd, Kiss Károly, Mikola, Nagy Oszkár, (Dobrai) Pászk Jenő (Eugen Pascu), Pirk János, Slevenszky Lajos, Szervátiusz Jenő, Teleki Ralf gróf, Vida Géza, Weith László, Élesdy István, Karácsony János, Kiss Károly, Kun István.

Ez év májusában a Magyar Művészetért budapesti kiállításán is képviseltették magukat a nagybányai festők, illetve a Társaság tagjai. Még 1944 első feléből is van híradásunk egy-egy nagybányai művész fővárosi, illetve erdélyi szerepléséről. E. Gáll Ferenc a fővárosi Műteremben mutatja be 74 képét, Nagy Oszkár a nagyváradi városi kioszkban állítja ki tekintélyes számú festményét, a katonai szolgálatot teljesítő Pirk János a Barabás Miklós Céh budapesti kiállításán szerepel néhány képével, s a világtól elvonulva, Sztelek Norbert színekben dúskáló hamvas pasztellképeit festi a nagybányai Veresvizen.

Néhány végiggondolásra érdemes tanulságot levonhatunk:

• Nagybányát – a fogalmat árfogó értelemben használva – nem célszerű az újabb magyar művészet átmeneti, szükségszerűen leküzdendő állomásának tekinteni. Egyszerűen azért, mert arculata sokkalta összetettebb, mint ahogyan a köztudatban él.
• Ez a megállapítás vonatkozik mind a „hagyományos” Nagybánya-szemléletet képviselő, mind a Nagybányát „evolucionista” szemmel, a képzőművészeti avantgárd oldaláról megközelíthető álláspontra egyaránt. Mindkét szemlélet képviselői számára ugyanis Nagybánya valójában jóval árnyaltabb képet mutat(hat), semhogy egy-egy fogalmi, eszmei, avagy stiláris sémába erőszaktétel nélkül beilleszthető lenne.
• Ezzel összefüggésben nem mellőzhető Nagybánya széles körű kisugárzásának tudomásulvétele, akár művészetileg, akár szervezetileg, akár művészetpolitikailag.
• Ez utóbbi tűnhet (tűnhetett) bármennyire jelentősnek, kockázatos lenne Nagybányát valamiféle nemzeti művészet (kizárólagos) letéteményesének minősíteni. Miként megszületése aligha képzelhető el külföldi hatások asszimilációja nélkül, ezek – akár részleges – jelenléte később sem hagyható figyelmen kívül, ugyanakkor nem tagadható, hogy a későbbiekben korábbi hazai hagyományokat is magába szívott. Többrétű hazai hatásnak éppen ez egyik magyarázata.

Nagybánya európai irányzatai: Nagybánya művésztelepe az alapítás utáni első évtizedben a naturalista-szimbolista München kisugárzása volt. Ebbe beletartozott a párizsi naturalista-szimbolista festészet nagy alakjainak tisztelete és követése is, hiszen Münchenben sem volt ez másképpen. A barbizoniak, a realisták, naturalisták és szimbolisták 1869-től kiállításokon szerepeltek a bajor fővárosban, több müncheni művész miattuk utazott el, vagy csupán kívánkozott Párizsba, s nem volt számukra modernebb művészet még a XIX. Század nyolcvanas kilencvenes éveiban sem, mind Jules Bastien-Lepage, Dagnan-Bouveret vagy Puvis de Chavennes festészete. Mindemellett tudatosítani kell azt a tényt, hogy München nemcsak az akadémiát jelentette ezekben az években, de izgató példaként újmitológát, vágyakozást Dél fényei és klasszikuma után, áhítatos természet- és emberszeretetet, erotikus festészetet, melyeket az ottani alkotók képviseltek, és a Jugendstil felszabadult életérzését. Jelentette továbbá a kelet-európai régi és új művészet színre lépését, orosz, litván, finn, észt művészek jelentkezését. Axeli Gallen-Kallela képeinek ünneplése épp úgy fontos esemény volt, mint a szlovén Anton Azbé és a magyar Hollósy Simon magániskolájának működése.

Münchenből Magyarországra telepedő művészek alapították a magyar Barbizont, amely csak a magyar államvasutak kiépítése révén juthatott be az európai és magyar művészet vérkeringésébe. Mind a Hollósy, mind a Ferenczy-Réti-Thorma által vezetett festőiskola nemzetközi horizontú intézmény volt, még akkor is, ha egyes tanárai nemzeti művészeti célokat is megpróbáltak saját festészetükben megvalósítani. Thorma hatalmas történelmi tablót festett, Réti az akadémikus-naturalista történeti, és köznapi zsáner archaikus művelője volt, aki mindig az európai, klasszikus korszakok tanulmányozására küldte tanítványait az európai művészeti központokba. Hollósy megfestette a Rákóczi-indulót, festett történeti tájat, és történeti jelentésű népéletképeket. Már nem volt Nagybányán, amikor megismerte a Van Gogh által teremtett tájképet, és életképet, s maga is megpróbálta a tájak drámai valóságát átélve megfesteni a düledező házat, rozzant parasztszekeret, s fölöttük az ég Arles, St. Rémy, s nem kevésbé Nagybánya sötétkék egének visszfénye volt. Ferenczy Károly az első generáció legérettebb, legsokoldalúbb művésze elvből nem jutott el a nagy posztimpresszionista mesterek megértéséig. Az impresszionizmus látásmódját kipróbálta a Zazar partján megfestett fürdőző fiúkat ábrázoló festményeivel, de ennél tovább nem jutott. Gauguint később pejoratív hangsúllyal emlegette. A naturalista-szimbolista természetfelfogás, a vallásos-áhitatos életkép-tájkép szituációk avatott mestere volt. Elképzelése szerint a Nagybányai tájnak biblikus monumentalitása van, amelyek csak áhítatos életérzéssel lehet hűen visszaadni. Azért hagyott fel az impresszionizmussal való kísérletezéssel, mert szerinte az impresszionisták s a posztimpresszionisták nem tisztelték eléggé a természetet.

Útja 1906-tól a naturalista-szimbolista festéstől a klasszicizáló naturalista akadémiáig vezetett. Mindezt csak hitelesítette főiskolai tanári kinevezése. Ezután már csak a nyarakat töltötte Nagybányán. Minden festői monumentalitása és materiális telítettsége ellenére Ferenczy Károly útja elvált a XX. század modern művészetének történetéről és tanítványait is sokszor terelte el a modern művészeti eszközök felfedezésétől a klasszikum tisztelete felé.

Nagybánya nyári festőiskolája professzorainak konzervativizmusa ellenére nyitott, eleven pezsgésű intézmény volt. Valóban szabad iskola. Ferenczy sajátos érdeme, hogy közönyös volt a nemzeti tematika iránt, hogy lehetőséget adott tanítványainak az anyagok változatosságának, a színek izzásának, a fények merész hatásainak tanulmányozására, hogy minden történeti ballaszttól megszabadult tiszta festészetet művelt.

A nagybányai festőiskolában szabadban, üres pajtában volt a műterem. Amerikától Oroszországig, Lengyelországtól Skóciáig sorolhatjuk a növendékek hazáját. E művészek, művészjelöltek azért jöttek Nagybányára, hogy jól képzett müncheni, párizsi tanultságú nagymesterekkel találkozzanak. A magyar művésznövendékeket szűkebb hazájuk, megyéjük, városuk támogatta, s a vasút, mely szabadjegyet adott több alkalommal a Nagybányára vagy Nagybányáról Párizsba utazóknak, megteremtve ezáltal számukra az európai kommunikáció fenntartását. A helyi, a fővárosi és külföldi kiállítások anyagából vásároltak a városi tisztviselők, fakereskedők, ilykor a tehetősebb bányászmesterek is. Képi bizonyítéka van annak, hogy 1906-1914 között a nagybányai polgári otthonok falán modern, fiatal festők képe látható, a könyvespolcon az impresszionista-posztimpresszionista párizsi interieurökben is feltűnő, élénk színű, papírkötésű modern könyvek, folyóiratok sorakoznak.

A helyi sajtó nagy érdeklődéssel figyeli a kiállításokat, a Nagybánya és Vidéke és a Nagybányai Hírlap c. lap a fiatalabb nemzedék képviselőit is bemutatja olvasóinak. Ezekből a dokumentumokból formálódik Nagybánya újabb arca.

A század első évtizedének közepén színre lépő új generáció tiszteletének tárgya Gauguin, Van Gogh, Cézanne művészete, valamint az 1905-ben Párizsban először kiállító Vadak festészet gyakorlata rájuk a legnagyobb vonzerőt. Az 1908-ban Párizsban szabadiskolát nyitó Henri Matisse-nak több magyar tanítványa volt, kivétel nélkül mind Nagybányáról.

A legelső, legelementárisabb, legközvetlenebb Gauguin hatása a fiatal nagybányaiakra. Igaz, Gauguin tüzes, merész színtársai nélkül – amelyek a fiatal Fülep Lajos is költői hangvételű kritikára ihletik – nem jöhetett volna létre a Vadak mozgalma sem. Nagybánya is válhatott „szent televénnyé”, új Tahitivá, hogy Juhász Gyula 1907-ben írt Primitiva. Egy Gauguin kép alá című versét idézzük, mely a magyar irodalom Gauguinnal való találkozásának egyik szép és fontos dokumentuma. Egy olyan kiállításon hangzott el nyilvánosság előtt először 1909-ben váradon, amelyen nagybánya újabb nemzedéke is képviseltette magát. „Roppant jól érzem magam bányán – írja ekkoriba Henri Matisse – egyik magyar növendéke, Dénes Valéria. Élvezem a nyugalmat  kívülről-belülről, oly ritkán van részem benne és úgy vágytam utána.” A levél következő mondatai leírják a harmonikus Nagybányai vidéki életet: „Kevés emberrel barátkozunk néha, Réthyvel, Mikolával, ezek kedvesek, finomak… Most megyünk valahová az erdőbe egy kacsát nyárson sütni… holnap rákászni fogunk, az is bányai mulattság.” A vidéki élet különböző zamatát olvashatjuk ki ezekből a sorokból. Nem véletlen, hogy a dunántúli kisváros, Kaposvár életét élvező és képiben európai szinten magörökítő Rippl-Rónai József is figyeli távolról Nagybánya életét és testvérével felvásároltatja legpárizsiasabb alkotásait, s már 1903-ban oda küldi tanulni Galimberti Sándort.

Nagybánya fiataljainak európai tájékozottsága, Gauguin, Van Gogh, Cézanne és Matisse műveivel kapcsolatos gondolatik voltak. 1905-től – a nagybányai modernek jelentkezését csupán egyetlen esztendővel előzve meg – bontakozott ki Párizsban a fauves (vadak) mozgalmának rövid, de nagyhatású története. Jellemzője például a XX. Századi tiszta festőiség; legfőbb műfaja: a tájkép. Nem vidékies festészetet akartak teremteni, hanem egyetemesen elementárisat, ezért primer színeket alkalmaztak; és napos, mediterrán művészetnek nevezték a kritikusok.

Nagybányára igen korán, 1905-1906 telén eljutott a fauve hatása. Szín problémákkal a magyar festészetben Szinyei Merse Pál óta kevesen foglalkoztak elmélyülten. Nagybánya ifjúsága azonban nem magyar elődeihez, hanem Párizs legmodernebb törekvéseihez zárkózik fel a század első évtizedében. A legelső magyar fauve, Czóbel Béla 1906-ban már egy teljes kollekcióval mutatta be Nagybányán az új festésmódot, síkra redukált teret, torzított vonalakat, tört formákat, merész színességet. Portrét, intérieurt, tájat festett, ezzel az új módszerrel, amely a leghevesebb elutasítást váltotta ki sokakból.

1909-ben csoporttá szervezetődő magyar Cézanne-isták, a Nyolcak épp úgy, mint Nagybánya fiataljai, 1910 körül kezdenek felhagyni a primer színek közvetlen, elemenetáris használatával, s csendéleteiken, tájaikon tér- és formaelemzések jelennek meg feltűnően visszafogott színvilággal. Az elvont formák és primer színek iránti érdeklősé természetesen párhuzamosan is meg van egy ideig.

Paul Cézanne interpretálásától a kubizmusig vezető utat jelezhették Galimberti Sándor tájképei, melyről Réti István írja: „Párizsi külvárosi tájak, szürkék, viharosak, az egész világ összeomlani készül rajtuk. Egymásra dőlnek a házak, minden egymásra támad.” Ilyet festett még Perlrott, Ziffer, Boromisza is.

A banalitás nélküli mindennapit a komoly távolságtartással interpretált látványt keresték Cézanne magyarországi, nagybányai követői. A színeket tartózkodóan kezelték, a fényt nem választották el élesen az árnyéktól, a teret nem tagolták tolakodóan élesen.

A fauve festőből Cézanne követőjévé, majd kubisztikus expresszionista művésszé vált André Derain tájfestészetének rokonaiként határozhatjuk meg a fiatal Tihanyi Lajos, Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső, Ziffer Sándor tájait. Derainhoz hasonlóan Uitz és Nemes Lampérth is kompromisszumokkal teli tájképeket festett. Később hasonló kompromisszumot keresve jut vissza a fauve-expresszív naturalizmushoz a kubizmustól Dömötör Gizella, Szobotka Imre, Kmetty János. E művészek újabb menedéket keresve jutnak el Nagybányára, miután az első Nagybányai kubisták már halottak.

Csak töredékesen ismert életművek (Galimberti, Dénes Valéria), feldolgozatlan, lappangó alkotások bizonyítják a nagybányai kubizmus létezését a kecskeméti előtt (ahová Iványi Grünwald Béla költözött, aki a legprogresszívebb ágát képviselte) a kubisztikus expresszív táj volt bizonyosan jelen Nagybányán több évtizedig 1907 körüli párizsi születése után. Ennek ellenére feltűnő, hogy 1916-17 előtt nincs igazán expresszionista hatás, s akkor is először a német expresszionisták Van Gogh tisztelete érződik Pászk Jenő, a fiatal Bertnáth Aurél, később Szőnyi István művein, mint a Brücke vagy Blaue Reiter festőiségének hatása. Nagybányán és a szomszédos Felsőbányán helyi ízekkel teli expresszionisztikus, expresszív naturalista táj és város képeket fest a német földről visszatért Ziffer Sándor, az oda látogató Aba Novák Vilmos, Patkó Károly, az Itáliában romantikus expresszív művésszé érő Jándi Dávid, a Ziffer tanítvány Nagy Oszkár és még sokan mások.

Nagybányán – eddigi tudomásunk szerint – soha nem volt futurizmus; a gyorsaság, az erő az agresszivitás gesztusai ellentétesek voltak a naturalista-szimbolista alapokon épült, menedékhelynek áttért művésztelep fogalmával. A politikai baloldaliság mozgalmai elérték a városkát, ennek művészeti kifejeződése azonban expresszionista-aktivista művekben, később szociális töltetű expresszív-cézanne-ista alkotásokban lelhető fel (Mund Hugó, Klein József, Csiszér Lilla művei). Nincsen visszhangja Nagybányán a dadaizmusnak, szuprematizmusnak, szűrrealizmusnak sem. A konstruktívabb geometrikusabb képépítés és alakformálás fellelhető néhány Nagybányán hosszabb (Pittner Olivér), vagy rövidebb (Mattis-Teutsch János) ideig dolgozó művész oeuvre-jében, de ezek stílusa és ideológiája személyes, magányos stílus és ideológia ebben a városban.

A két háború közti egyik nagyhatású kompromisszumos modernség, a magyar római iskola formavilága felfedezhető több egykorú nagybányai festményen, a mozgalom teljes műfaji- tematikai- formai agresszivitása azonban nem érvényesül. A modern mozgalom bontakozása idején Boromisza Tibor, Perlrott Csaba Vilmos megfesti a meztelen emberi testek kompozíciójával emelkedetten profán, ünnepélyes eksztatikus tájat, a két háború között egy vázlatán Jándi Dávid szintén kubisztikus-expresszív aktokat fest Nagybánya látképe elé. Ezek a nyilvánvalóan programképek igen nagy hatásúak, még az öreg konzervatív Thormára is hatnak. Ez a téma és műfaj Cézanne és Gauguin, Derain és Matisse, Kirchner, Heckel és Müller, Emil Nolde, a cseh Osme csoport és a magyar Nyolcak egyik fő műfaja volt. E nevek és csoportok előzmények és párhuzamok a magyar vadaknak is nevezető nagybányai modernek művészetéhez.

Amikor Nagybánya első korszakának mindig meglévő elismerése megerősödött és mítosszá vált a két világháború közötti Magyarországon, ezt a második generációt elfeledték. Csak az avantgarde teoretikusai és kritikusai írtak többször elismeréssel róluk.

A filmek jól összefoglalták az egyes időszakok művésztelepre vonatkozó történelmét, történetét, alkotóit, alkotásait, melyek sokféle stílusban készültek, és így szinte mindenki megtalálhatja a neki tetsző stílusirányzaton belüli képeket. Vagy akár mindegyik képben találhatunk valami egyedit, és megfoghatatlanul, megmagyarázhatatlanul szépet (akkor is, ha nem szeretjük ezeket az alkotókat); hiszen ez az inspiráló, motiváló táj, ahol ők sok időt tölthettek, mindent elmond arról, hogy mit érezhettek a csodás látvány kapcsán, amit mi is átérezhetünk, ha az ő képeikre nézünk. Így szinte bizonyos, hogy valamilyen mértékben mindenki szereti az ott alkotók festményeit, és örömmel néz rájuk; és vissza is tér pl. a Budai Várba a Magyar Nemzeti Galériába, hogy újra láthassa pl. Ferenczy Károly műveit. Rám ez is nagy hatással volt, hogy a filmekkel kb. egy időben, élőben is megcsodálhattam az alkotó közösség tagjainak egy-egy kiemelkedő alkotását.

Képek: lásd. Melléklet

• A dolgozat letöltése (PDF)
• A melléklet letöltése (PDF)

Előadások felhasználási feltételei

Művészettörténet oktatási célra, előadás tartásához, rajzórához forrásmegjelöléssel vetíthető (szerző: Bálványos Huba, balvanyoshuba.hu). Értékesíteni tilos, kizárólag non-profit, edukációs jelleggel használható fel! Az előadásokról bővebben. – Vissza az előadások áttekintéséhez.