Bálványos Huba, a tanár
Bálványos Huba (1938-2011) (absztrakt)
Hazánk kulturális életének kevés olyan személyisége van, akinek eredményes képzőművészi alkotó tevékenységét országos hírű művészetpedagógiai munka is kíséri. Bálványos Huba litográfiái, rajzai mögül egy embersorsokért aggódó alapvetően humánus szemléletű alkotó személyisége rajzolódik ki. Nem véletlen, hogy alkotó művészete mellett jelentős szerepet kapott életében az oktató-nevelő munka, az emberekkel történő közvetlen személyiségépítő célú foglalatosság. Bálványos Huba életműve több évtizedes tudatos művészeti nevelőmunka tükörképe. Munkássága iskolateremtőnek mondható, megalkotta (országosan is elismert formában) a vizuális nevelés tanítóképzésre érvényes, és az általános iskolai oktatásra is kiható tartalmi modelljét. Megkapó, humánus egyénisége, előadásmódjának közvetlensége, intellektusa maradandó élmény mindazok számára, akik találkozhattak vele.
Bálványos Huba, a tanár, 1. rész
Mikor Bálványos Hubáról gondolkodunk felmerül, hogy a művész vagy a pedagógus, esetleg a közművelődés szakembere kerüljön vizsgálat alá. Bármely irányba is indulunk hamar rá kell ébrednünk, hogy mindezek egymástól elválaszthatatlanok, de leginkább arra, hogy a Bálványos életút divatos fogalommal élve, inkább egy nehezen megfejthető jelenség, melyet talán azért is érdemes kutatni mert holdudvarában fiatalok százai váltak Bálványos szemléletű felnőttekké, akik a mai napig mély tisztelettel beszélnek a mesterről. És bár napjainkra elhalványulni látszik személyének emléke, talán mégis van megfejthető titok, ami tanulságként szolgálhat szakmai elhivatottságot érző kezdő tanárok számára. Valamint magyarázatot találunk arra milyen készetetések vezérelték azokat, akik évtizedekkel ezelőtt Huba utca feliratú táblát csempésztek főiskolai irodája folyosójának falára.
Bálványos Huba 1938-ban született Budapesten. Édesapja posta tisztviselő volt. Tehetsége már az általános iskolában megmutatkozott. Egyik riportjában (Tudósportréban, amelyben Gerber Pál kérdéseire válaszol és amelyre gyakran kell hivatkoznom) is beszél képi „utánzó képességéről”, ami elismerést váltott ki a tanárok között. 1952-56-ig a Képzőművészeti Gimnáziumban festő szakon tanult.
Egyik ott készült és a gimnázium archívumában őrzött precíz akt rajzát – amellyel díjat is nyert anno – magam is láthattam, ezzel lepték meg kollégái 70. születésnapján. A gimnáziumi évekről általában keveset beszélt, az említett riport során egyedül Viski Balázs neve került szóba, aki egyszer megjegyezte, hogy ”a kép az kép és nem mese” (Bálványos Huba, 2010.). Viski képi törvényeket hangsúlyozó festészete maradéktalanul meg is felelt a velősen kifejtett szemléleti tézisnek. Huba grafikai képalkotó módszere viszont a későbbiekben mindezek ellenére mindig elbeszélő, ahogy ő mondta „mások szerint direkt” maradt.
1956-ban felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Pap Gyula, Szőnyi István, Raszler Károly, Ék Sándor voltak a tanárai. Szőnyivel az életrajzi leírások szerint nem ápolt jó viszonyt (Krunák Emese, 1984.), csupán egy évig járt csoportjába mégis tanszéki beszélgetések során gyakran beszélt róla. Különösen a mesternél tett, zebegényi látogatást elevenítette fel olykor, említve Szőnyi mogorva, szűkszavú egyéniségét.
„Amikor megérkeztünk kihajolt az ablakon és csak annyit mondott: Hát meggyüttek. De bent már minden meg volt térítve.”
Bálványos utolsó önálló kiállításán – Zebegényben a Szőnyi múzeumban, – kiállított egy még feladatként Szőnyinél festett képet, amelyet a mester halála miatt már nem tudott megmutatni neki.
„Befejezve már nem tudtam megmutatni, de most elhoztam hogy nézze meg.”
Bálványos Huba, 2011., Zebegény
Ezt írta a kép alá. Visszakanyarodva a főiskolai évekhez Huba saját bevallása szerint nem igazán volt tudatában annak az első években milyen irányba indul el művészi pályája. Egy modellrajzi feladatnál, gitáros modellről, hölgyről készült munkájára pillantva érezte először, hogy a kép „megszólal” (Bálványos H., 2010.). Ez lehetett az a pillanat amikor a vizuális absztrakció kifejező lehetőségével találkozott saját modellrajzi alkotásán. Vagyis, hogy az ábrázolás kifejezést is szolgálhat. Vagy ahogy Krunák Emese írja „egy beszélgetés során valaki megjegyezte, hogy a kifejezés a lényeg (Krunák E., 1984., 6. o.). Meglehet ez éppen Papp Gyulával történő eszmecsere során hangzott el. E kettőség különös dialektikája, – mint ábrázolás és kifejezés – ami a képalkotás célját is jelenti végig kíséri tanári tevékenységét, vizuális nevelői szemléletét is. Jól emlékszem, hogy a szálkai művésztelepen már hallgatóinak egy diavetítés után, a szabadban történő festői munkát indítva így zárta mondandóját:
„Menjenek fessenek fákat, de kifejező fák legyenek!
Alapvetően Bálványos Huba realisztikus vizuális művészeti szemlélete nem meglepő az 50-es évek művészeti irányvonalát tekintve. Mindezt a kifejezés szolgálatába állítani úgy lehet, ha az ember-lényegiséget társadalmi viszonylataiban mutatjuk meg. Vagyis nagy szavakkal élve az igazságot keressük az emberben. A társadalmi jelenségekbe ágyazott emberi sorsokra Bálványos Huba pedig mindig érzékenyen reagált. Életrajzokban, kritikákban sokszor tárgyalt, hogy ezt az ember-lényegiségből adódó élményt a munkásság körében kereste, valószínűleg másképp, mint sok kortársa.
Először főiskolai feladatként Csepelen rajzoltak a dolgozók között, később 1975-ben beköltözött egy munkásszállásra mert látni akarta „hogy igazán mi van ott” (Bálványos Huba, 2010.). Mindezt talán azért is kell említeni mert a kor képi munkástémái gyakran az ideológiai elvárásoknak való görcsös megfelelések, amelyek olykor formalizmusba torkoltak. „Az élet fő kérdései ott dőlnek el ahol termelik” (Krunák Emese, Bálványos Huba, 1987.). A fizikai munkában látott tisztán felismerhető ember-lényegiség példája, mint esztétikum bukkan fel újra tankönyvében is. mint képi analógia a markológép és emberi karok mozdulatának párhuzamában. Valamint szemléletes példaként a művészet ergonómiájáról írt sorok között találkozhatunk hasonló példázattal:
„Mitől a derű az asztalosmester arcán, amikor fény felé tartva végigsiklatja tekintetét a frissen gyalult fenyődeszkán?” mert ő saját keze munkájának eredményét szemlélve, – képességei szemmel látható bizonyítékában – énjét élvezheti, de egyben emberi mivoltát is, mert mindezt nem most, és nem ő találta ki. Vele és általa az emberiség gyalulta a deszkát.
Bálványos Huba, 2003., Esztétikai művészeti nevelés 18. o.
Az egyén kollektív létét példázza. Mert csak a közösségben tudja megfürdetni arcát. Mint ahogy kedvelt költője József Attila is írja: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat.” Munkás ábrázolásaiban tehát nem a társadalmi osztály apoteózisa valósul meg, hanem sorsokat mutat be. Vagy ennek burkában bírálatot mond, véleményformálásra aktivizál.
A főiskolai évek alatt érte az első olyan pedagógiai vonatkozású élmény is, amelyre úgy emlékszik vissza, hogy későbbi tanári attitűdjére is hatással volt. Krocsák Emil professzor ábrázoló geometria tanár nevét kell itt megemlíteni, aki toleráns magatartásával segítette Huba népköztársasági ösztöndíját. Ugyancsak ő volt, aki állást kínált a tanszéken számára. Bálványos Huba 1962-től tanított fél állásban ábrázoló geometriát a Képzőművészeti főiskolán, mint adjunktus. Talán meglepő, hogy egy képzőművészeti alkotó személyiségben miképpen találkozhatott az ábrázoló geometria egzaktsága az emberi lényeget kutató gyakran lírai hangvételű művészi kifejezéssel. De ha későbbi írásos munkáinak, tankönyveinek nyelvezetére, elvont logikájára, mondatainak csavarjaira gondolunk akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez az absztrakt gondolkodás rokonítható a síkok és terek sokirányú transzpozíciójával, és találkozásával. Ebben az időszakban 1969 és 1971 között Derkovits-ösztöndíjas is volt.
Nem lehet kitérni annak az eseménynek a bemutatása alól sem, amely főiskolai tanári tevékenységének véget vetett. Annál is inkább mert többször is hallottam említeni, olykor kollégák közötti beszélgetés során is előkerült. Az említendő eseményeket sosem titkolta, valamint kissé alátámasztja azt, ami saját művészetének élményvilágáról is mond:
„Sűrűn értek olyan élmények, amelyekért nem tapsoltam.”
Bálványos Huba, 2010.
Huba a főiskolán KISZ vezető tanár volt és a hallgatói KISZ szervezettel együttműködve tartalmas fórumokat szervezett külső előadók bevonásával. Művészetközvetítő, szervező tevékenysége is itt kezdett kibontakozni. 1971-ben a BM felől bejelentés érkezett, hogy az Epres kertben maoista összeesküvés szervezkedik. A konkrétan megnevezett hallgatókat a szakmai értékelés során kibuktatták. A felháborodott hallgatók élére állva Bálványos levelet írt Pozsgay Imrének, Aczél Györgynek. Ezek után, rövid idő múlva távoznia kellett a tanszékről. Az indokok között a tanszék átszervezése szerepelt. A néhány évvel később kapott Munkácsy-díjat megbékélő gesztusnak vélte a rendszer vezetői felől.
1972-ben elhagyja a főiskolát és szabadúszóként kezdett dolgozni. Talán itt érdemes közbevetőleg néhány szót ejteni egyébként igen jelentős művészi munkájáról is. Bár ez az írásos mű elsősorban Bálványos Huba tanári munkásságát hivatott bemutatni, mégsem mehet el művészi szemlélete mellett, annál is inkább mivel élete, művészete és tanári léte szorosan összeforr.
Bálványos Huba egyszemélyben grafikus, közéleti személy és tanár.
Krunák Emese
„A világon való javítás egy formája a rajzolás.”
Bálványos Huba, 2010.
Ezt vallotta és ha élményeinek ábrázolására hivatkozva tekintünk munkáira, akkor úgy tűnik bőven van mit javítani ezen a világon.
„A művészet belső késztetés. Rendszerint akkor az tiltakozás.”
Bálványos Huba, 2010.
Mint ahogy előadásain is gyakran hangsúlyozta, hogy a műalkotások témája zömében bírálat, negatív emberi, társadalmi vonások bemutatása, és kevés a kellemesség érzetet keltő kép, amely könnyen értelmét is veszíti. A műalkotás feladata az aktivizálás és állásfoglalásra késztetés. Ezért is szerepeltek hallgatóknak vetített képi anyagában gyakran emberi, társadalmi szituációkat feszegető, megrendítő képek. Elegendő ha napjainkban valaki végig lapozza esztétika könyvét amelyben Kollwitz, Daumier, Derkovits, Grosz, képei alkotják az eszmefuttatás tengelyét. Ezért is lett grafikus mert mesélősnek, elbeszélőnek érezte a műfajt, ezen belül a litográfiát, amely irányítható, véletleneket kizáró technika.
„A művészeti alkotásnak a személyi tisztessége azon múlik, amit én elfogadok.”
Bálványos Huba, 2010.
Vagyis a véletlenszerűség, az anyag önálló játéka nem kaphatott helyet a képi kifejezésben munkáin.
Ha honlapjára látogatunk és az 1960-as 70-es litográfiáit nézzük, napjainkra is igaz (vagy egyetemesnek is mondható) társadalmi visszásságok képi megfogalmazásaival szembesülünk, a realizmus eszközeivel, de olykor szürreális helyzetekben montázsos képi kapcsolatok formájában. Képelemzésekbe itt most nem bocsátkozunk, de a címek önmagukért beszélnek, mint vetélkedő, vadászlakoma, iroda vagy a több kritikában is emlegetett csodaszarvas. Ez idő tájt több díjat is kap kiállításokon (Firenzei Nemzetközi Grafikai Biennálé, salgótarjáni és miskolci téli tavaszi tárlatok,) 1979-ben Munkácsy-díjban részesül.
Bár a munkahelyi kötöttségek nélküli helyzet is biztosította számára a megélhetést, művészetközvetítő szerepe a közművelődésben mindvégig megmaradt. Művészeti ismereteket terjeszt (úgy is mint TIT tag). Vitavezetés, ankét, zsűrizés, előadások, szaktanácsadás kiállítás megnyitók sokasága klubokban, művelődési házakban, szakkörökben, nyári táborokban. Előzménye és tapasztalatai a főiskolai vita fórumok vezetésében keresendő
1972-77-ig a Budapest XII. kerületi Jókai Klub szakkörének vezetője. Itt rendszeresen, négy alkalommal vezet nyári művésztelepet is és szervez hat kiállítást tanítványainak (balvanyoshuba.hu). A Budapesti Művelődési Központban is Fiók László festőművésszel (volt tanítványával) hosszú ideig szakkört vezet. Közművelődésben betöltött szerepéhez kapcsolódó színhelyeket, eseményeket számossága miatt szinte felsorolni sem lehet. Ez a tevékenysége végig kíséri életét. Előadásainak népszerűsége köztudott volt.
Sikere bizonyára közvetlen előadói stílusából, érzékenységéből eredt. Emberközelivé hozta a tárgyalt műalkotásokat, aktualizálta a látvány kifejezését és érzelmi mozzanatokat szőtt előadásaiba. Feszülten figyelte, nagyra értékelte és reflektálta közönségének megnyilvánulásait. Sikeresen vonta be a jelenlévőket képelemző vitákba. A képek sora mellett az irodalmi példákat is kedvtelve használta, mint analógiákat. Moliere, József Attila, Exupery soraival igyekezte színesíteni, érzelmileg dúsítani, hevíteni olykor filozofikus fejtegetéseit.
Élmény volt hallgatni előadásait, vagy személyes kapcsolatba kerülni vele. Meglehet ösztönösen is inspirálni akart személyiségének élményképességével, hogy környezete ebben az élményhelyzetben saját belső értékeire találjon, ismerjen. Önmagunkra találjunk, hogy otthonosabbá váljunk önmagunk számára. Ez volt a másik gyakori fogalom, amely írásaiban, mondataiban felbukkant. Az otthonosság élménye… a világ, amelyben otthon érezzük magunkat. Tudta, hogy minden humán értékeket magáénak valló társadalomnak szenzibilis, sokrétűen gondolkodó és talán elsősorban érző egyedekre van szüksége. A sokrétűen művelt, humán értékekre fogékony személyiség esztétikai élményhelyzetek révén formálódik, vagyis a műalkotás Bálványos Huba számára olyan mediális közeg volt, amely a személyiségformálás eszközeként és nem céljaként jelent meg óráin, előadásain.
Kedvelt technikai módszere volt a párhuzamos vetítés (a két vetítőgép ma is a tanszék féltve őrzött reliktuma), tudva hogy az összehasonlítások révén könnyebben feltárható a képi üzenet. Az amatőr képzőművészet támogatójaként sok alkotó kedvű szakköri tag munkáját irányította, látta el őket tanácsaival. Úgy tűnt, hogy a személyes kifejezés képi lehetőségét látta mindenkinél, ezt erősítette, és távol állt tőle az akadémikus képalkotási tudás iskolás erősítése. (Elég, ha elérhető video felvételei közül megtekintjük a modell utáni portrérajzolás oktatásának pillanatait.) Gyakran találkozott az idősebb generáció amatőr rajzoló, festő megnyilvánulásaival.
Mindezeket jóindulattal és a meglévő kifejezési formákra figyelve fejlesztette, vagy formált véleményt. E sorok írója emlékszik egy mosolyogtató jelentre mikor idős hölgy, egy előadás után a tanár úrhoz lépett. Nyitott tenyerén kavicsokat mutatott melyek festéssel rajzzal arcokká voltak alakítva. Ahogy mondta ilyeneket készít és mindenkinek személyre szólóan szokott ajándékozni rá jellemző kavicsarcot. De ez nem olyan, mint a festészet, szeretne igazi művész lenni. Huba egészen komoly arccal fordult felé: Hiszen te már művész vagy, senki a világon nem csinál ehhez hasonlót. Ezt kell továbbfejlesztened. Vallotta, hogy az egyéni képi kifejezés és képolvasás lehetőségével természetes módon élhetne mindenki, mert csak így tud mások képi üzeneteivel, kifejezéseivel szemben is elfogadó lenni.
„Feladatunk az, hogy tudatosítsuk és egyidejűleg honoráljuk a különböző értékeket, az értékes egyéni vonásokat, kiben-kiben azt, ami sajátja, hogy adottságai vonalában, azokat vállalva bontakozzék önállósága. Ne késztessük olyan igazodásra ami elfojtja személyiségvonásait.”
Bálványos Huba (1998): Vizuális Megismerés, vizuális kommunikáció 124. o., Balassi
1977-ben Donáth Péter invitálására oktatói állást vállal a Budai Tanítóképző Főiskola Művészeti Nevelési Tanszékén, ezzel kezdetét veszi életének egyik legjelentősebb és talán legtermékenyebb időszaka.
Irodalmak
- balvanyoshuba.hu
- Bálványos Huba (2003): Esztétikai művészeti ismeretek, esztétikai művészeti nevelés. Budapest, Balassi kiadó ISBN 963 506 533 7
- Bálványos Huba (1998): Vizuális Megismerés, vizuális kommunikáció. Budapest, Balassi Kiadó ISBN 963 506 172 2
- Tudósportrék: Bálványos Huba. YouTube, ELTE levéltár
A felhasznált képek nagy része Máté Alice személyes fotóarchívumából származik.