Gulácsy Lajos (1882-1932)
Gulácsy Lajos Kálmán (Budapest, 1882. október 12. – Budapest, 1932. február 21.) magyar festőművész. Művészete a preraffaelitizmus magyar változata, hatott rá a szimbolikus szecesszió és az expresszionizmus, késői víziói már néhol a szürrealistákhoz közelítették életművét.
Nakonxipán (vagy: Na’Conxypán) Gulácsy Lajos festőművész által kitalált, létrehozott, megfestett és megírt világ, az elvágyódás helyszíne.
Wikipédia: Gulácsy Lajos
A XX. század jelentős magyar képzőművészei I. előadás-összeállítás ötödik előadása. A Budapesti Művelődési Központ MŰVÉSZET KÖZELRŐL előadássorozatának része.
Letöltés (PowerPoint PPT)
Ráadás, Huba gyűjteményéből
Amik nem kerültek be az előadásba, vagy a képek másik verziói.
Idézetek Huba diáiról
NAKONXIPÁN volt az ő hazája, ez a furcsa ország, amely szerinte Japán és a Hold között fekszik, és amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi emberek közül. Beszélt is, írt is sokat nakonxipánul, és képein is gyakorta szerepelnek ennek az álomtartománynak apró, mulatságos lakói.
Juhász Gyula Gulácsy Lajosról
„Gulácsy igazi tragédiája, amely elől a téboly lárvája mögé menekült: egy tiszta művész egy tisztára művészietlen korba született bele, és megpróbálta azt a maga számára elviselhetővé tenni, sőt a maga képére és hasonlatosságára szépítette. Túlságosan gyönge és gyöngéd volt ehhez, és túlságosan erőszakos és kíméletlen a kor, hogy ez sikerülhessen. Így menekült lassan, de biztosan egy másik dimenzióba. Innen, a halál életéből az élet halálába: az őrületbe. De mint Oféliáé, az ő tébolya is szép volt. Dalolva merült el az örvényben, és virágokat hintett a habok közé.”
Juhász Gyula: A szépség betege
„Na’Conxypan leányai szőke csodák, mind eljöttek ma este a cukrászdába. Ecsettel festegették hosszú szemöldökeiket, és toll-legyezőjükkel mohó sietséggel legyezték magukat. Nagyon, de borzasztóan szépek Na ‘Conxypan leányai, különösen, ha eljön az este.”
Gulácsy Lajos: NA’CONXYPANBÓL
„Na’Conxypan egy város neve, mely túl fekszik minden geográfián, túl a földgömbön, testetlen asztrál lények lakják, felfoszlott formájúak, sápadt színük csak éppen dereng, cselekvésük erély nélkül való imbolygás. Némelyik színné vált illatnak hat. […] Ott nincs erő, nincs akarat, nincs semmiféle mérhetőség. Mint felesleges lom, ki van belőle vetve a gondolkozásnak ama sínje, amit mi a földön logikának nevezünk.”
Lyka Károly 1922-es elemzésében mutatja be Gulácsy Lajos által konstruált álomszerű mesevilágot.
Tóth Eszter: Mese az ecsetből…
Gulácsy Lajos: A varázsló kertjében (Esztétika dolgozat)
Igazibb, mint egy „házi feladat”.
2008. december 8., Huba, a kiemelt dolgozatok mappájából
„Az álom és a költészet szabad.
Kamarás Klára
Az vagy, akinek képzeled magad:
lehetsz király, vagy koldus, egyre megy,
anyja után vágyódó kisgyerek…
Elestél? Hagyd, hogy felemeljelek,
s ha dalolok… hidd azt, hogy csak neked”
A képelemzésnél az emberek hozzáállásával van a baj. Van, aki görcsösen igyekszik, erőlködik, hogy befogadja az alkotást. Szerintem ez kölcsönös reláció. Nyitottnak kell lennünk az alkotások felé és akkor az is megengedi, hogy belelássunk. Ezt néha nehéznek érzem, talán azért, mert mindent olyan reálisan akarunk látni, úgy ahogy ebben a világban van, kicsit kiábrándultan, nem fogadjuk el a valóságtól elrugaszkodott dolgokat.
A gyerekeknek ez persze könnyebb, hiszen valahol a mesék és a képzelet világában szárnyalnak, álmodoznak, mindaddig, míg hagyjuk őket ott élni. Nekünk újra és újra gyerekké kell lennünk, hogy más szemszögből figyeljük az életet. Befogadókká kell válnunk, és hinnünk az álmokban… abban, hogy egyszer minden jobb lesz, vagy lehet, hogy már itt is van az a hely.
Hunyjuk be együtt a szemünket és merjünk álmodni. Felejtsük el minden bánatunkat, higgyük el, hogy jó helyen vagyunk, Képzeljünk el egy mesevilágot, ahol biztonságban vagyunk, csupa kellemes dolog történhet velünk, utazzunk el A Varázsló kertjébe.
Lelki szemeim előtt színek jelennek meg, a varázslás, csoda színei, melyek összeforrnak a szerelemmel. Homályos sárgák, üde zöldek, vágyakozó pirosak, tompa lilák jelennek meg a képen, szép egységet alkotva. Nyomukban szavak vonulnak át agyamon: boldogság, öröm, szeretet, szerelem, nyugalom, béke, harmónia, örökkévalóság… álom (?).
Egy életérzés száll meg: de jó lenne itt maradni, mindent ilyen színesnek látni. A valóságban túl sok a szürkeség. Társadalmunk arra neveli az embert, hogy álljon be a sorba, ne akarjon kitűnni, ne akarjon színes lenni! Persze, könnyebb a „csordaszellemet” követni, de akkor elérjük-e a boldogságot. Az ember élete véges, ki kell használni, meg kell találni, mi az, amiben egy kicsit másak vagyunk, ami bearanyozza az életünket. Merjük szeretni a színeket, magunkat, egymást, a boldogságot!
Szerintem kevés olyan ember akad, akiből ne váltana ki valamiféle idilli érzést Gulácsy eme képe. A szerelmespárt nézve önkéntelenül Nagy László sorai jutnak eszembe:
„…S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!”.
Ilyen tekintetben is van aktualitása a képnek. A szexuális forradalom miatt egyre inkább az érzéki dolgokra terelődik az emberek figyelme, holott az alkalmi kalandokban keresett élvezetek nem okoznak hosszan tartó örömöt. Az emberek belefásulnak, kiégnek idő előtt, mielőtt jönne a „Nagy Ő”. Az a legszomorúbb, hogy ez már kisiskolás korban is jelentkezik. Gyakori, hogy az általános iskola felső tagozatába járó serdülők gyakoribb szexuális életet folytatnak, mint a felnőttek.
A romlott értékrend ahhoz vezet, hogy nem tiszteljük egymást, és ezzel rontjuk esélyeinket a boldogságra. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek beszéljünk erről (persze, nem ért vele egyet mindenki), hogy halljanak arról, van más lehetőség is.
A festményen látható pár gyöngéden szereti egymást. Egy titkos találka is lehetséges, mint Rómeó és Júlia esetében. Szerelmesek, akik már rég nem látták egymást, de a várakozás nemhogy kioltotta volna, hanem inkább felerősítette lángolásukat. Izzik körülöttük a levegő. Valahogy szeretnék a helyükbe lenni, szeretném, ha most az én fülembe suttognának.
Miközben írok, azon gondolkodom, vajon igaz ez? Létezik még ilyen a világon, vagy annyira elkorcsosult az ember, hogy már meg sem halljuk egymás vágyait.
Néha én is arra gondolok, jobb lenne egy könyv szereplőjének lenni (ahol különleges gondolatok és dús érzelmek cikáznak), vagy valami távoli tájon élni, esetleg úgy párszáz évvel korábban. Akkor talán én is megtalálnám azt, akit nekem szánt az ég, hiszen térben és időben annyi lehetőség lenne rá. Szeretném, ha engem ismerne, és nem a világra vetített képemet.
A dolgozat letöltése (PDF)
Előadások felhasználási feltételei
Művészettörténet oktatási célra, előadás tartásához, rajzórához forrásmegjelöléssel vetíthető (szerző: Bálványos Huba, balvanyoshuba.hu). Értékesíteni tilos, kizárólag non-profit, edukációs jelleggel használható fel! Az előadásokról bővebben. – Vissza az előadások áttekintéséhez.