Miért nem vállalok weboldalkészítést

Gondoltam, hogy kapni fogok megkeresést weboldalkészítésre és gondozásra. Pedig nem portfólió oldalnak szántam ezt. Szeretném leírni, hogy miért nem tudok jó szívvel vállalni ilyesmit.

A gyökerek

Apu oldalát szeretetből csináltam régen is és főleg most is, 2021-es esztendő nagy része ezzel telt. Teljesen olyan érzés volt a változatos tartalmakat feldolgozni, webes formába faragni, mint gyerekkoromban a számítógépes versenyeimre készülni. Microsoft Word-ös dokumentumokat kellett készíteni (egyszer a budapesti hidakat, máskor Mátyás királyt választottam témául). Az akkori informatika tanárom egyesével végigmutatta nekem a Word menüpontjait a Kelenvölgyi Általános Iskola tetőterében, tanítási időn túli foglalkozások keretében. Akkoriban még PC-m sem volt, így anyukám legjobb barátnője fiainak gépeit használtam az otthoni felkészüléshez. Az egésznek volt egy „jóízű készülődés” érzése, amikor önszorgalomból akarom a legjobbat nyújtani. Akkor is sokszor előjött a „jó, de csak még ezt [hadd mutassam be]” felkiáltás. Olyan három évig tartott ez a korszak, mialatt PowerPointos bemutató és kiselőadás versenyekre is készültem, szép helyezéseket értem el, többet meg is nyertem. De ez inkább arról szólt, hogy „meg tudom-e csinálni” és hogy „tanuljak valamit”, nem a helyezésről, főleg nem a pénzről.

Húsz évvel később se hagytam, hogy a felnőtt élet kihívásai, kötelezettségei elnyomják azokat a dolgokat, amik korábban fontosak voltak nekem. Számomra akkor izgalmas egy „munka”, ha elsőre úgy tűnik, „nem tudom megcsinálni”. Nyilván ezt nem mondogatom magamban, és sejtem hogy lehetséges, csak nem tudom hogyan. Az ilyenekből tudok tanulni, és fenntartja az érdeklődésem, mindig valami más és új, szebb és jobb, gyorsabb és precízebb felé. Amikor azt hinném, már értek valamihez, akkor iratkozom be csak igazán online kurzusokra, hogy alaposabban áttanuljam, mert ezen a szakmai területen egy év alatt is nagyon sok minden meg tud változni, aztán az ember lemarad.

„Csak egy weboldalt akartam”

Biztosan vannak vállalkozók, akik teljesen ráálltak arra, hogy leakasszanak egy weboldal-sablont a netről, kicsit kipofozzák a megrendelőnek, olcsón megvan és mindenki boldog. Én ebben nagyon hamar kiégnék. Aztán ott vannak mások, akik szép pénzért megcsinálják nulláról, de azt meg senki nem akarja kifizetni, csak a cégek. Hogy lássuk a problémát, a „csak egy weboldalt akartam” problémakörnek jobban mögé kell nézi.

Egy weboldalt tulajdonolni felelősség. Szerintem az alábbi típusok léteznek, a miértekkel együtt:

• Üzleti célból, tehát profitorientált, sokszor (de nem mindig) jó minőségű oldal. A forgalmából vagy az eladott dolgokból él, de a látogatókért fizet is. Vagy reklámokkal teli (pl. híroldal), vagy az ember arcába van dörgölve, hogy vedd meg most azonnal az xyz dolgot (boltok). A halálosan komolyan vett süti üzenet alap (mármár cookie-fal), a végletekig követik a látogatókat (ki mire kattint, hogy mozgatja az egerét), A-B tesztelnek, tervszámokat teljesítenek, stb.
• „Kellett egy weboldal”. Rengeteg kisvállalkozás vagy szervezet, intézmény ki akarja ezt a problémát pipálni. Születik egy középrossz, lassú valami, amin habár van cookie üzenet lehet: nem csinál semmit, csak idegesít. Büdzsé nem túl nagy, van hogy a tulaj vagy az ismerőse magának nekiáll buherálni valamit. Profin néz ki eredetileg, de minél jobban hozzányúl valaki a sablonhoz, annál jobban látszik a hozzá nem értés, sajnos. Az oldal lassú, karbantartás (és új tartalom) hiánya miatt idővel szétesik, megszűnik. Jobban jártak volna egy Facebook-oldallal, akármilyen siralmasan hangzik is ezt leírni.
• Kedvtelésből, szeretetből, közlésvágyból készült személyes oldal, blog, portfolio. Itt a webfejlesztők saját oldalai igyekeznek megvillantani a jelenkor technikai követelmények megfelelő csúcs színvonalat, sebességet. A blogok bár lehet ingyenes platformon jönnek létre kezdetben, de annál fontosabb, érdekesebb egyedi tartalmakat közölnek, csak nehéz rájuk találni, mert az algoritmusoknak (pl Facebook) nem sok érdeke fűződik hozzá, hogy terjessze ezeket, hacsak a készítő nem pénzeli (hirdeti) meg. Itt nem ritka a non-profit, de azért elő-elő fordul a szponzorált cikk, mégis meg kell élniük valamiből. Általában több év elkötelezett munka szükséges hozzájuk, hozzánőnek a tulajdonosaikhoz.

Miért felelősség?

Egy oldal olyan mint egy kert. Előszöris szerez magának egyet az ember. Olyan jó elképzelni, hogy a szép zöld fűben majd nyáron napozgat és olvasgat majd az ember, ugye? Aki csak ezért szeretne kertet, az bajban lesz, mert míg egész évben gond van vele, jó, ha évi 5-10 napot tud „semmit-tenni” benne.

Biztonság

Jó, de akkor már körbe is kéne keríteni, hogy idegenek ne járjanak be lopkodni a leendő répáimat (biztonság), de azért az utcáról lássák milyen szép (ne zárjuk le betonfallal). Emlékeznek még a Panama-iratok offshore botrányra? No, mint utóbb kiderült, az egy bárki által megvehető, egyébként részben magyar fejlesztőcsapat által készített weboldal-bővítmény miatt következhetett be. A weboldal tulajdonosa nem frissítette a honlapját működtető kódokat, a sebezhetőség miatt rosszakarók bejutottak a rendszerbe (onnan akár a hálózatra is), hamar a levélszerverük is meglett, a többi már történelem. Nem csak akkor kell figyelni a biztonságra, ha már vagyunk valakik, vagy takargatnivalónk lenne. Robotok ezrei lépegetnek sorra a megtalálható weboldalakon, ellenőrizgetve, hogy vajon kinél van még régi kód, amin nincs javítva ilyen-olyan ismert biztonsági rés. Hogy ez miért jó? Hogy utána bejuthassanak, akár letöröljék az oldalt kedvtelésből, de leginkább azért, hogy az áldozat gépén keresztül hajtsanak végre bűncselekményt, vagy bányásszanak Bitcoint (ingyen áram nekik) stb. Azért kezdtem a biztonsági aspektussal, mert hiába dolgozik valaki egy weboldallal, sok bosszúságot szülhet, ha könnyedén támadható.

Tartalom

A kert jó lenne, ha nem lenne üres, a dzsungelt rajta kordában kéne tartani, körbe ültetni az ominózus répákkal, fehér báránykák se ártanának, meg persze egy füves rész a nyugágyaknak. A répát ki kell húzni, hogy használható legyen (fogyaszható formában lássam). A bari nyírja a füvet, de cserébe kakil, meg egy ól se ártana neki, és kapásből kettő kell, az már nyáj. A nyájhoz terelőkutya, stb. De én csak egy kertet akartam! És jönnek a bogarak. Mindenre. Azok a büdös poloskák! Egy weboldal ugyanez. Átlag vállalkozó vagy a tulaj szerez egy tízezer ft-os sablont, ami nem teljesen úgy néz ki amit akar, hát rögvest át kell alakítani, ez oké. A tartalom lesz a királya az oldalnak, kezdetben a terelgetnivaló báránykák, később akár egy házikó. De ez egy sokéves terv, többszáz bejegyzésre, írásra gondolok, különben mi is lesz a sorsa az oldalnak? Egyszer valaki „végignézi” és ha úgyse változik semmi, minek térne vissza? Egy borostyánnal benőtt áthatolhatatlan valami lesz. Sok bemutatkozó, névjegykártya-helyettesító oldal ilyen, sajnos ennek nem sok értelme van. Ezért ajánlom a blog felületet, ettől még nem lesz senki se újságíró, se életvitelszerű blogger. Csupán arról van szó, hogy az oldal témájához kapcsolódóan, a legjobb tudása szerint ír. Ez az, amire rá tud harapni a Google, ez az amit az emberek osztogatni fognak Facebookon és egyéb oldalakon, ez az ami véletlen be tud indítani egy látogatócunamit (ha százból mondjuk egy írás véletlen túl jól sikerült). Viszont ez (tehát végtére is a weboldal maga) elkötelezettséget igényel, hogy ne hagyjuk abba öt-tíz cikk után – ez nem egyszerű. Ha nem magunk írjuk a dolgokat, akkor van/lesz rá emberünk aki minőségi tartalmat gyárt? Hajlandóak vagyunk rendszeresen foglalkozni vele, frissen tartani?

Ellenálló képesség

Bízunk abban, hogy ha áthívjuk a vendégeinket, lesz elég hely nekik a füvön, vagy letiporják a répáinkat és a barikat is el kell zárni? Befér egyáltalán a kis kapun a szépre hízott nagybácsi? Az oldalnak el kell „viselnie” azt is, ha rövid időn belül emberek ezrei, tízezrei „ostromolják”. Ez pedig kihívás, mert nyilván mindenki spórolni akar a tárhellyel, de a párezer forintos csak addig lesz jó, amíg kutya nem nézi. Ha kirak minket hírbe valami nagy portál, és jönnének a vendégek, abban a pillanatban úgy lehal az egész, mint annak a rendje. A tárhely szolgáltató kifejezetten limitálhatja is (lehet azt hiszi, támadnak minket), mert neki csak úgy éri meg, hogy egy gépre rak egy csomó weboldalt, és reménykedik benne, hogy nem lesznek túl népszerűek. A „nagyoknak” minden forgalom és számítási teljesítmény ki van számlázva az utolsó centig, de legalább garantálják a rendelkezésre állást. Ráadásul sok adat több példányban létzik, több földrajzi helyen… Akarunk fizetni olyan tárhelyet ami ezt bírja (nem nagyon skálázható a hagyományos), vagy használjuk az újfajta megközelítéseket, mint a Huba-oldal (ha nem vagyunk webfejlesztők, nem lesz könnyű dolgunk)? Szóval reménykedünk benne, hogy senki nem látogatja az oldalt, hogy elég legyen az olcsó megoldás, vagy az ingünk-gatyánk rámegy egy drága tárhelyre, de aztán mi van, ha sose kapják fel egyik cikkünket sem? Akkor meg fölöslegesen fizetjük. Az újabb „trendi” megoldásokon alapuló tárolási megoldások még tudtommal nincsenek olyan szintre „könnyítve”, hogy a fejlesztőkön kívül bárki tudja őket használni, sajnos. Csodálatosak, de bonyolultak. Persze, lehet csak én szeretek mindent a nehezebb feléről közelíteni.

Monitorozás

Említettem a bogarakat. Ezek a problémák a kóddal. Főleg akkor, ha nem saját magunk programoztuk az oldalt (és nem is értünk hozzá) akkor bosszantó, mert „hát nem is miattunk” jönnek elő, „nem mi voltunk”. Gyakorlatilag minden oldalon van olyan kód, ami nincs használva, hamadik személy írta, nem sokat tudunk róla, és akár abban is keletkezhet probléma, elég csak egy elírt betű. Vagy azzal, hogy túl régi és a látogatók eszközei túl újak (például ahogy a Flash fölött eljárt az idő, eme oldal régi menüje és képnézegetője egyszerűen megszűnt működni). Vagy frissítjük és „hupsz, benne hagyott valamit a fejlesztője”. Esetleg szimplán már nem működnek olyan jól együtt a kódok, mint mikor gondosan elhelyeztük a birkát három méterre a körbekerített répától. Mert időközben a szú megette a faoszlopot, a kutya elszökött mert nem etettük rendesen, a bari meg lelegeli a veteményt, mert a fű elfogyott… Ezért folyamatosan figyelni kell, hogy minden jól működik-e (az igazán profik automatizáltan művelik ezt, dehát ha nekünk nincs kertészünk és juhászunk, magunknak kell).

A kifogások

A fentiekből kiderülhet, hogy milyen alapvető problémák és kérdések merülnek fel, mielőtt még egyáltalán szóba kerülnének ilyen dolgok, hogy célközönség, akadálymentesítés, grafikai tervezés, menü, GDPR, rendszeres automata biztonsági másolat, mobil eszközök, többnyelvűség, keresőoptimalizálás, nagy pixelsűrűségű kijelzőn is éles képek, régebbi eszközök és böngészők támogatása, kereső, mikroszolgáltatások, sebesség optimalizálás, felhasználói élmény, belépés, fizetés, hírlevél, marketing… Ezek mindegyike egy külön cikket is megérne, némelyik önmagában is külön szakma. Sőt, eme oldal se pipál ki sok mindent, hiába van benne nagyon sok munka.

Még azt sem találtuk ki, milyen színű legyen az oldal, már a tervezőasztal előtt elvérzik, mert „úgyis lassú lesz”? Ennél azért pozitívabban szeretnénk látni a világot, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy weboldal nem félvállról vehető, laza hétvégi téma. Minimum hónapokig, de inkább évekig tartó elkötelezettség, ha úgy csinálják, hogy értelme legyen. Dióhéjban: bonyolultabb, mint az ember gondolná, és nekem számít mit adok ki a kezem közül. Sajnos mivel nem tudom végrehajtani olyan minőségben, amilyenben szeretném, ezért inkább egyáltalán nem vállalom.

Én ki merem őszintén mondani, nem szeretnék a saját projektjeimen kívül semmibe ilyen szinten belefolyni. Úgy nem akarok csinálni semmit, hogy nem teszem bele a szívem-lelkem. Utóbbihoz viszont számomra az kell, hogy ne is nagyon munkának tekintsek rá. Hiszen akár éjfélkor is észrevehetek rajta valami elírást, vagy hogy valami pár pixellel arrább van a kelleténél. És csak úgy tudok jól aludni, ha (aznapra legalábbis) a tudásom szerinti legjobb formájába hoztam az adott oldalt. Ezt véletlenül sem szeretném ötvözni határidőkkel és megrendelőkkel.

Az jut eszembe, amikor apukám a Reneszánsz nosztalgia című képet rajzolta. Annak az a története, hogy eredetileg egy vidéki hotel/étterem felkérte őt, hogy készítsen egy „három grácia” alkotást, a falukra. Ez már önmagában is egy intő jel, hiszen a győri Kreszta-ház faliképe is végül sajnos megsemmisült. A biztosítékot az verte ki igazán apunál, amikor kiderült, hogy a vendégek szeme láttára kellett volna felfestenie a falra, amolyan szórakoztatásképp, mint valami utcai művész. Nincs velük semmi baj, csak ez Hubához így méltatlan volt. Megköszöntük az ebédet és nem tértünk vissza többet. A vázlatból végül lett egy rajz, amit beküldött egy pályázatra, utána pedig kiállításokra is vittük. Ezzel csak azt szeretném illusztrálni (és nem párhuzamot állítani a művészet és a webfejlesztés között), hogy ha a bíbelődős, örömből végzett tevékenységhez pénz és határidő párosul, úgy hogy van főnök, aki megmondja, mit, hogyan, mikorra, mennyiért „kell” csinálni, akkor a végeredmény nem lesz ugyanaz. Vagy ha igen, akkor valaki nagyon csúnyán túlórázni fog (akár az egészségét vagy az alvókáját is félretéve), mint a filmipar vizuális effekt részlegein, ahol a művészet találkozik a határidővel.

Mi a megoldás?

Nem tudom, talán a weboldal-készítő weboldalak, mint a Wix. Havidíjas szolgáltatásoknak meg lehet a rendszerük rá, hogy bár valamilyen szinten egy kaptafára készül minden, a háttérben modern módon tudják tárolni az oldalaikat és gyorsan eljuttatni a látogatókhoz. Csak váltani nehéz köztük, ha elköteleződtünk valami mellett. Nem sok ilyet ismerek, és sose használtam őket, de biztos van jó. Ami közös bennük, hogy legalább vizuálisan pakolgatjuk a weboldalunkra az elemeket, egérrel behúzzuk a megfelelő helyre. Viszont a hasonlóan könnyen használható WordPress-sablonokat és építő megoldásokat minél jobban megismerem, sajnos annál kevésbé tudom ajánlani, pedig első ránézésre rendben vannak (Elementor, Divi, Oxygen).

Kit ajánlok?

Magyar piacon nem ismerek senkit, se az árakat. Ha van egy nekünk tetsző weboldal esetleg érdeklődjük meg, ki készítette. Sajnos ez olyan, mint házat építeni vagy felújítani. Azzal a különbséggel, hogy a munka minőségét nehezebb ellenőrizni, mert kevésbé egyértelmű, mint egy beázás.