A Tanítóképző épülete sajátos világot rejt. Ebben a különös kerengőben elindulva azon kapja magát az ember, hogy az egyszer csak az épület szerkezete is megváltozik. Ezt a változást nem csupán a hozzáépítés téglás fala eredményezi, hanem megannyi vitrin és tabló bővülő sora is. A sokszínű látvány egy különös tájékra kalauzol el. Egy sajátos világba, melyben a különféle világlátások, lelki tartalmak változatos színekben és formákban fogalmazódnak meg.
Tovább olvasom!Bálványos Huba (1938-2011) emlékére
A köztudatban ismert, hogy az idő fogalma az események egymásutániságának érzékeltetésére szolgál, a múlt felidézése pedig egy ember mértékeként is értelmezhető. Azonban az idő fogalma komplex, s lényege tudományterületenként változó.
„Kérdés immár, mi hát az idő? Van-e könnyű és rövid megfejtése? […] Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.”
(Szent Ágoston)1
További releváns kérdésként merülhet fel az is, hogy egy művész, egy művész-tanár életében mit jelenthet az idő? Jelen esetben ma, hogyan ragadható meg és milyen időegységek mentén képezhető le Bálványos Huba művészete, munkássága?
Tovább olvasom!Számára soha sem az volt a fontos, hogy a rajzgyakorlatokon a valóság hű mása jelenjen meg a papíron. Mindig igyekezett egy jó pontot megtalálni a tanulmányrajzon, s abból kiindulva, buzdítva adta a további instrukciókat. Ettől az ember nem csüggedt el, inkább szárnyra kapott és folytatta a „csatát” a szem és kéz között. Elsősorban látni tanított, s az elkészült dolgokban is a szemléletet kereste. Hogy ne csak nézzen, lásson is az ember, egyre többet, egyre differenciáltabban.
2011 tavaszán csörgött a telefonom: „Holnapután amatőr művészekkel Pécsre megyek, a ‘Nyolcak’ kiállításra! Maradt még hely a buszban, gyere!” – mondta Huba egy péntek délután. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Úgy tudott kérni, illetve felajánlani lehetőséget, hogy azt egyébként sem lehetett visszautasítani. Ritkán tudtunk személyesen találkozni, amióta gyermekeim lettek. Amikor egyszer eljött hozzánk, még csak az első volt meg. A 3 éves lányom boldogan mutatta meg neki új szobáját. Huba lekucorodott az ágyára és varázsolni kezdett. Valami egyszerű hókuszpókuszt csinált a kezével, de Bogi áhítattal figyelte. Egy egyszerű trükk, s kész a varázslat. Bogi elbűvölten állt ott vele szemben, s kérte újra, meg újra. Mint ahogyan mi is kértük újra, meg újra; ahogyan mi mentünk hozzá újra, meg újra; ahogyan mi is elbűvölten ittuk szavait és lestük mozdulatait.
Tovább olvasom!
