Seres Andrea: Búcsú Hubától
Ma sem tudni, az erő honnan éledt,
mit vitt magával, mikor búcsúzott.
Csak ember volt, törékeny valóság,
de ő ”csak ember” lenni nem tudott.
Varázsolt, mint alkotó teremtő:
szavával formált széppé lelkeket,
kezéből jöttek létre új világok,
vonallal választott földtől eget.
A sorsfonál s a vonal megszakadt…
Szín helyett könny hull vászonra, papírra.
A fájdalomnak rostironja von
most ráncokat a gyűrött arcainkra.
Neki a Párkák színes létfonálból
egyre a jóság köntöseit szőtték;
öltsük fel mi azokat helyette,
legyen vállainkon közös örökség.
Köszönjük Andreának a gyönyörű verset!