Imádkozzunk!

Bálványos Huba tanár úrral a Budapesti Művelődési Központban rendezett, képes művészettörténeti előadás sorozatain találkoztam először.

Két diavetítővel, párhuzamosan illusztrálva mutatta be egy-egy művész alkotói fejlődését, pályáját, és ezen keresztül életét. Megható volt, amilyen érzékenységgel közelített hozzájuk, amilyen szelíden, szeretetteljesen, érthetően beszélt róluk. Meglepő asszociációi voltak, elemzései élményszámba mentek.

Úgy emlékszem, egyetlenegyszer vitatkoztam vele gondolatban Magdalena Abakanowicz táncoló abakánjai láttán. Nem volt lényeges, ahogy ő is hangsúlyozta, az ember mindig saját élményei, élményei érzelmi töltete alapján viszonyul a művekhez. A grafika érezhetően szíve csücske. Schiele és Picasso rajztehetségét alátámasztandó, megemlítette róluk, hogy radír nélkül dolgoztak. Huba képeit nézegetve, azt hiszem, ő is. És ez nem csak képeire, hanem egész életére igaz lehet. Valószínűleg nincs az az élmény, amit engedne kitörölni lelke emlékezetéből; számára mindenki és minden egyszerien és megismételhetetlenül fontos volt.

Fia, Péter tehetségének genetikai letéteményese. Szellemi örököse azonban számos, vagy még inkább számtalan. Emlékszem néhány kiállítás megnyitójára. Mennyire értően fogadta tanítványai törekvéseit, munkáit, milyen szeretettel bátorította őket a folytatásra, egyengette pályájukat. Huba számára a művészet vallás; világ jobbító esztétikum. Így kerülnek barátai, tanítványai közé nemcsak festőművészek, grafikusok, hanem textil- és fotóművészek, szobrászok, sőt irodalmárok, előadóművészek is. Ránk, többiekre pedig, túl képi örökségén, végtelen humánumát hagyta.

Képeinek fontos és visszatérő motívuma az angyal, mint Isten és ember közötti közvetítő, ugyanakkor esendő lény. Bukott angyalainak lehelet finom rajzolatú szárnyai az isteni megbocsátást, irgalmat hirdetik. Huba számára a művészet vallás, képei az imák, imádkozzunk hát együtt!

Írta: Dr. Király Ágnes

Az írás Huba budaörsi emlékkiállításán hangzott el, 2018 májusában.